Como

Vasárnap -azaz ma-, Comoba utaztunk el az egész csapat: a török lányok és fiú, a mexikói fiú, a görög fiú és én. Hajnalban még megvettem a vonatjegyet, hogy ne legyen gond, bár a legszívesebben hagytam volna az egészet a csudába, nem volt kedvem hozzá et cetera… de mindig így kezdődnek a legjobb bulik, amikor az embernek baromira nincs hozzá kedve.

Reggel végre sikerült nyolcig aludni/feküdni, ami kész csodának tűnt. Természetesen ebből 8:45ig lustálkodás volt, mert gondoltam, sose árt a pihenés illetve hát, hogy gyorsan el tudok készülni. 9:28-kor indultam el végül akoliból és azt hittem, hogy búcsút mondhatok a comoi kirándulásnak, mert hát nem fogok odaérni időben. Az addig 20 perces utat, 10 percet sikerült megtennem. Van ebben az adrenalinban valami, úgy tűnik.

Milan Central Station-ről -avagy “Milánó Csentrále”-, 9:55 kor indult a járat, Porta Garibaldinál át kellett szállni egy másik vonatra, majd kényelmesen csücsütültünk a helyünkön körülbelül egy órán keresztül. És megszültük, azt, hogy a következő hétvégén Firenzébe fogunk menni. Győzelem!

Como egy kellemes kis kikőtőváros, de kifejezetten egy napos kiruccanás.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Miután megtaláltuk G.-t, aki egy órával hamarabb indult, mentünk is kávét keresni. Gondoltam kipróbálok valami újat és 2,50 euroért vettem egy Corretto-t gondolván, hogy ismerjük meg a kávé kultúra egyik pontját is. A leírásban az volt, hogy ez egy eszpresszó likörrel, magyarázta is nekem a pincérnő, hogy ezt úgy kell elképzelni, hogy pl. Baileys és kávé. Erre kérdeztem, hogy mi van még, mondott két olasz likört, én pedig bátor voltam, Grappával kértem. Mentségére legyen szólva- mármint a pincérnőnek – szólt, hogy erős lesz, de arról nem volt szó, hogy pálinkát tesznek a kávéba.

És tényleg… a Grappa az egy törkölypárlat.

Soha többet új fajta kávét, amradunk csak az eszpresszónál szépen ügyesen, mert egyszerűen ihatatlan volt a cucc.

… vagy művelődnöm kell, nemcsak alkoholok, de kávék terén is, ugyanis nagyon érzékenyen érintett, hogy nem tudtam kávét inni.

A következő tervünk az volt, hogy egy fogaskerekűvel (“funiculi”, 5,5 euro oda-visszaútra) felmentünk egy közeli hegyi városba, majd ott körülbelül félórán keresztül mentünk a hegynek fel, de körben a török fiú – elmondása szerint – kétszer kapott szívinfarktust.

Egyszer a fogaskerekű miatt, a második pedig a tempó miatt, amit diktáltam, hogy feljussunk a hegyre minél hamarabb.

Onnan egyenesen fel a világítótoronyba. Na kinek az ötlete volt? Na kié? Hát persze, hogy az enyém… ugyanis nem volt egészen átgondolt, illetve tényleg nehéz volt a terep. De a fiúkkal szerencsére kibírható volt.  A lányok sajnos feladták útközben a dolgot. Pedig, szép volt a kilátás, jó volt a levegő.

Visszaútra a terv egy sör (ejj, de jól esett! 7,5 euroért legyen is az) és egy ebéd-vacsora (8 euro) volt, majd a vonatállomás.

Meglátogattuk még a helyi Duomót is, ami talán nem akkora szám, mint a milánói, de az előtte lévő banda nagyon jól játszott (és valamiért most nem tudok videót feltölteni, pedig az az igazán lényeges dolog).

A mai nap tanulsága az, hogy nemcsak nekem szűkül be a világ, ha éhes vagyok, hanem a fiúknak is. Felettébb jól esik ez a tudat. Ezentúl mindig lesz nálam dugikaja, nehogy problémákba ütközzünk.

 

… és igen Anya, rólam is van kép.